Második túra a gencsi otthon lakóival

Újabb kalandtúrára invitáltuk a gencsi otthon gyermekeit. Jelentkező most sem volt kevés, sőt a legutóbbi túrát le is pipáltuk résztvevők tekintetében. Sok, számomra új arc volt a gyerekek között, akik eleinte bátortalanul közeledtek és érdeklődtek, hogy ők is sétáltathatják-e a Dózert. Merthogy Dózer erről a túráról sem hiányozhatott.

A gyülekező után a bemutatkozás, a létszám ellenőrzés és a túraútvonal ismertetése után, nem is vesztegettük az időt, útnak indultunk. Cél a Holdfény Liget, hogy ha az eredeti tervnek megfelelően nem is téli kötélpályázáson, de egy igazán tavaszi kötélpályázáson vegyenek részt az otthon lakói.

A túra útvonala egy darabig ismerős volt, hiszen a múltkor is erre gyalogoltunk, amikor a Szentkútra vittük a csapatot. A bekerített marháknál, a bálasztráda mellett jobbra fordulva szántók szélén, legelőkön át, a borospincék lábánál közelítettük meg a Holdfény Ligetet. Útközben hamar előkerültek a hátizsákokból a kekszek, csokik, ropogtatni valók, ment a harc, hogy ki, mikor, ki után sétáltassa a Dózert.

DSCN1878

DSCN1881

A séta alatt minden felnőttre rácsatlakozott legalább egy gyerek, akik kedves kérdésekkel, történetekkel szóval tartottak minket. Szívmelengető érzés, amikor ezek az apró kezek megfogják a tiedet, ezzel jelezve, hogy veled vagyok… figyelek rád… köszönöm, hogy figyelsz rám…

Minden segítő, biztató szót, gesztust szívesen fogadtak. Még ha a nevünket nem is jegyezte meg mindenki elsőre, egy-egy néni vagy bácsi megszólítással megoldották a megszólításunkat.

A Holdfény Ligetbe érve villámgyorsan beöltöztek a gyerekek a felszerelésekbe és már kezdődhetett is az oktatás. Gergő a nagyobbaknak, Laura a kicsiknek mondta el a kötélpálya használatának csínját-bínját.

DSCN1896

 DSCN1898Az alapos oktatás után megtelt az erdő gyerekzsivajjal, és csattogtak a karabinerek az acélsodronyokon. Kicsik és nagyok élvezettel mentek, csúsztak podeszről-podeszra.

DSCN1926

 

DSCN1929

 

DSCN1921

Néha elkelt egy-két biztatás, segítő utasítás: Ne aggódj, nem fogsz leesni, minden rendben lesz, csak ne fogd meg csúszás közben a sodronyt!

Majd, amikor már újra a földön találkoztunk, bevallotta, hogy félt ám, csak nem tudja mitől. 🙂

Négylábú kísérőnk sem tétlenkedett, mindig akadt valaki, aki eldobott neki egy botot, vagy a labdáját, majd örömtől ittasan hempergőzött a vastag avarban.

DSCN1899

Na, mi lapul az avarban?

Egy-két óra múlva a beülők, sisakok visszakerültek a kötélpálya házba a helyükre, a táskákból előkerültek a pulóverek, mert a nap kezdett elbújni a fák közt.

A még mindig lelkes, cseppet sem fáradt csapatot összeterelve ideje volt visszaindulni, hogy még sötétedés előtt visszaérjen minden gyerek az otthonba.

Hazafelé a szőlős hegyek gerincén sétáltunk, ahonnan csodás látvány volt a lenyugvó nap és az esti fényben fürdő faluk látványa. Persze erre ügyet sem vetettek a gyerekek, őket továbbra is jobban érdekelte a szántóföldön való futkosás, a domboldalon gurulás és persze Dózer.

Mire az otthonhoz értünk besötétedett. Teljes létszámmal egy gyors búcsúkörben bárki megoszthatta véleményét a mai napról. A vélemények hasonlóak voltak. Legyen még ilyen!Legközelebb is eljövök!Köszönöm, hogy itt lehettem!

Kedves ölelések, búcsúzkodás még egy gyors séta az udvaron Dózerrel, majd autóba szálltunk, hogy még néhány gyereket a másik otthonba is elvigyünk.

Remek nap volt! Jó volt velük! Lesz még ilyen!