Final countdown – a végső visszaszámlálás

Mikor 1986. március 26-án a rádió mellett ült a svéd Europe zenekar bizonyára hihetetlen izgalom járta át várakozásukat, hogy felcsendüljön daluk az éterben. Ekkor még nem tudhatták, mekkora siker lesz és több millió ember életében egyszer biztosan fontos szerepet tölt majd be ez a pár hangból megkomponált remek muzsika.

Ha 2017. március 1-jén meghallgattuk volna, valószínűleg gyomortájéki szorítás érzése fogott volna el minket. Nem tettük és milyen jól tettük!

Az azóta eltelt három hét végeláthatatlan munkabozótjában szinte eltévedtük, de ha hiszitek, ha nem, végre látjuk a fényt az alagút végén.

Az időjárás kegyes volt hozzánk, így március első napjaitól a tél során megtervezett külső munkálatoknak is neki tudtunk látni. A kötélpályák és a mászófal alapos szervízelése, festése és ellenőrzése jelentős órakeretet emésztett fel, de megérte. Kijelenthetjük, használata továbbra is biztonságos és élvezetes.

Szakmailag és lelkileg is támogat minket a természet. :)

Szakmailag és lelkileg is támogat minket a természet. 🙂

A kisvasút és egyéb kerekeken guruló járgányok szervíze ezzel párhuzamosan okozott ugyan fejtörést, mára azonban hátra dőlhetünk.

Apropó hátradőlés: ránk férne egy alapos masszázs! A rengeteg gereblyézni való falevél és a metszésekből lepottyant gallyacskák alaposan megdolgoztattak minket. Régi animátoraink önkétes munkája nélkül talán még most is térdig gázolnánk a száraz levélkupacokban. (Egyébként érdemes lenne egy levélrugdosó pályát kialakítanunk, van valami szórakoztató a száraz levél rugdosásban és különösen megnyugtató hallgatni, ahogy ropog, zörög az ember lába alatt.)

Ha már a régi animátorokról szó esett: ezért szeretem ezt a közösséget. Bármikor, bármiben számíthatunk egymásra, mindenki magáénak érezheti a Liget utolsó fűszálát is. Önként és dalolva, rengeteg nevetéssel küzdjük át magunkat mindenen. Ez a mi kalandunk, és ahogy a szlogenünk is mondja „Mindenünk a kaland!”. 😉

Indián bab vagy paprikás krumpli?” napirendi pont a tábori menüsor egyeztetésében.

“Indián bab vagy paprikás krumpli?” napirendi pont a tábori menüsor egyeztetésében.

 

A kemény fizikai és szellemi munka mellett időt kerítettünk a tábor és napközi előkészítését szolgáló nevelői értekezletekre, sőt a toborzás is elindult. Megtartottuk idei első kiválasztó napunkat. Rendkívül lelkes, nyitott jelentkezőkkel találkoztunk.

Ezek a napok sokat segítenek feltöltődni, erőt meríteni az előttünk álló feladatokhoz.

Ha most kellene meghallgatnunk a Final countdown-t, bizony mi is az izgatott várakozást éreznénk. De hogy ne csak feltételezzek, ígérem, pénteken felsír az elektromos gitár és az utolsó, nyitás előtti értekezleten megörvendeztetem a kollégákat ezzel a világhírű klasszikussal.

Április 1-jén találkozunk a Ligetben!

O.Zs.

One comment on “Final countdown – a végső visszaszámlálás

Comments are closed.