Hogy én eddig miért nem voltam itt!?

Nagy várakozással néztem április elseje elé, hiszen az első alkalommal voltam úgy a Ligetben, hogy az nyitva volt a nagyközönség előtt. (Idén csatlakoztam a csapathoz és bevallom, korábban soha nem jártam még kinn a Holdfény Ligetben)
Jó volt látni a már reggel nyolckor igen lelkes animátori társaságot, akik ugyanolyan izgatottak voltak, mint én, pedig legtöbbjüknek ez már a sokadik szezonnyitása volt. Az időjárás maximálisan velünk volt, az utolsó simítások, ellenőrzések után várhattuk a vendégeket, akik 11 óra körül el is kezdtek befutni.
Időközben én is hazaugrottam a lányomért, hogy gyerekszemmel is lássuk, milyen a Liget. 🙂 Nagy lelkesen vágtunk bele a kalandpark felfedezésébe. A kötélpályákat a Manósétányon keresztül közelítettük meg. Minden feladatot teljesítettünk, megszólaltattunk felfelé menet az összes fahangszert is, mert ugyebár mindent ki kell próbálni.

Liget_nyitás_2017 (15)
Fenn a kötélpályáknál már nagy élet zajlott, mi is becsatlakoztunk az oktatópályára. Egyelőre én csak a földről szemléltem az eseményeket, a Liget szolgáltatásainak kipróbálása részemről még várat magára. Lányom viszont nagyon élvezte a legkisebbeknek kialakított pályákat, így felmerészkedett magasabb szintre is. Na, itt azért volt egy kis pánikolás féltávnál, de az egyik animátor segítségével végig sikerült csinálnia.

Közben egyre nagyobb nyüzsgés lett az erdőben, egyre több fán mozgolódtak sisakos-beülős emberek, a kisvasút is minden menetre megtelt felnőttekkel-gyerekekkel és az új szolgáltatásunk az e-MonsteRoller bemutató két darabja is szinte folyamatosan használatban volt.

Liget_nyitás_2017 (60)
Bár sokan voltak, mégis számomra az egyik nagy élményt az jelentette, hogy a természetet nem nyomta el az ember, hanem beleolvadt, eggyé vált vele. Az erdő nyugalma, a madárcsicsergés, a virágzó fák, a jó levegő, mind-mind megmaradt, csak kiegészült sportoló, kalandokat kereső emberekkel.
Bár fáradtan, de élményekkel tele vettük az irányt hazafelé. Be sem ültünk az autóba, lányom már érdeklődött mikor jövünk legközelebb. A nyitási izgalom elmúlt bennem, bár inkább azt kell mondanom „Ligetrajongássá” változott.

M.K.